még egy éjszaka

2007. december 27., csütörtök

Hajnali ötig mézeskalácsot sütni, az belefér.
Hajnali négyig Kosztolányi verseket olvasni, az is belefér.
Hajnali négyig Paradise Kisst nézni, az nem fér bele.
Hajnali háromig cédét írni ajándékba, az belefér.
Hajnali nemtudommeddig csavarogni Budapesten, az majd holnap lesz, az is bele fog férni.

Ami nagyon nem fér bele, az az, hogy mindez egymás után van. De végülis nem baj, mert így jó.
Rájöttem, hogy a fáradtsággal egyenes arányban növekszik a vágy, hogy valamit a számba vegyek. Pedig én sosem rágtam a körmöm meg a tollam. Így tizennyolc év után remek dolog elkezdeni.

Néha kicsit azt hiszem, hogy képes vagyok úgy élni, mint ahogy a normális emberek szoktak. Például barátokkal együtt lenni, meg ilyenek. És még jól is tudom magam érezni. Meg holnap PUF és Sziámi a Gödörben, és az jó lesz. Csak azon gondolkozom, hogy vajon a suliidő a fárasztóbb, vagy a szünet? De utolsó két nap becsszó kialszom magam!

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Eszméletlen vagy :) Nem azt mondom, hogy 8 órát, de legalább 3-4-et aludj néha :)

Névtelen írta...

A négy óra igenis megvan, sőőőt, általában az öt is, az pedig már rengeteg, annyit suliidőben sem alszok mindig '^^

Névtelen írta...

Aludj 11-ig Maf, énis azt teszem. Tovább nem tudok, mert akkor már ébredezik a ház is...De annyit megérdemlesz teis, meg énis. főleg szünetben ;)
És ha háromkor fekszel le, az már megvan nyolc óra, ami mint tudjuk, elegendő és szükséges a fejlődésben lévő szervezetnek.
És a parakiss miért nem fér bele?
És leszünk együtt barátokkal, ojee :)

Névtelen írta...

Rágót rágni?

Machó Zsófia 2008
Creative Commons License